2013. május 20., hétfő

Varró Dániel: Szívdesszert

Bocsánat, egy kicsit elhanyagoltam mostanában a blogot, most van az év végi hajrá a suliban :S

Varró Dánielről tudni kell, hogy már több verses-mesés kötete is megjelent. Ez a műve a szerelmes verseit tartalmazza. A verseskötet már hangoskönyvként is megjelent, melyet Mácsai Pál előadásában hallgathatunk meg.

Fülszöveg:
Varró Dániel új verseskötete a szerelem külső és belső helyszíneit veszi számba, mint egy kis szerelmi enciklopédia. A kapualjakat és mozikat, strandokat és libegőket, reggeleket és estéket, féltékenységet, boldogságot. A költőtől megszokott könnyed, játékos hangba ezúttal egy kis keserűség is keveredik. Rímjátékokban azonban most sincs hiány, és a témát változatos költői formákban járja körül a kötet, az elégiától a makámáig, a szonettkoszorútól az SMS-versig.

Eredeti megjelenés éve: 2007

Magvető, Budapest, 2008
ISBN: S789631426564 · Felolvasta: Mácsai Pál
Magvető, Budapest, 2007
92 oldal · ISBN: 9789631426113 · Illusztrálta: Rácz Nóra

Elég érdekes versek voltak benne :) De nagyon sok tetszett (mint például az sms-versek), és jó volt egy „komolyabb” verseskötetet is elolvasni :) Bár inkább maradok a regényeknél, de néha jó egy kicsit verselni. Aranyosak benne a képek is, nagyon illenek a versekhez.
Az író, Varró Dani
Szívmelengető versek, ajánlom Mindeninek, aki szereti szeretgetni a lelkét :)

 "Hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker
nem áll rendelkezésre csak 160 karakter."

2013. május 1., szerda

Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 5. - Remény

A sorozat már (szerintem) übereli az átlagos sorozatokat. És én még mindig nem fejeztem be! Hah! :)
Plusz a www.moly.hu -n a molyok értékelése alapján az első helyet érdemli a romantikus regény és a kortárs kategóriákban.

Fülszöveg:

 Új tanév, új osztálytárs, új konfliktusok, új és régi barátságok, új és régi szerelmek…
A 11/B-ben továbbra is „zajlik az élet”, miközben többek között az is kiderül, hogy mi történt a párizsi csereutazáson, hogy kicsoda Jérome és Benoit, és vajon ki lopja Dave személyiségét, hogy miért veszélyes a Gomba, hogy Zsák kibe lesz szerelmes és Cortez miért törli ki az összes ismerősét a Facebookon…
Na és persze, hogy Reni kitől kapta a nyakláncot meg a gyűrűt…
Reninek is újabb kihívásokkal kell szembenéznie, de úgy tűnik, egyre jobban felnő hozzájuk…

Eredeti megjelenés éve: 2011
Ciceró, Budapest, 2011
488 oldal · ISBN: 978963539744
Azta! Hű! Meg minden más! :)
Azt tudni kell, hogy én úgy indítottam (barátnőm jóvoltából :D) az egész sorozatot, hogy elolvastam december huszadikát. A NAGY NAPOT. Csupa nagybetűvel. Úgyhogy számomra ez a rész egyáltalán nem volt meglepő. Viszont az ebben az egészben a meglepő, hogy még így is érdekes volt számomra (mert például egyáltalán nem vettem észre, hogy már ott tartok a történetben hehe :D). Ilyen könyv pedig nagyon ritkán van. És ez az egészben a jó. A többi már csak hab a tortán! :)
Most pedig értékeljük az egész könyvet, történet alapján: Talán eddig ez az egész sorozatban a legislegjobb könyv. Hogy miért? Hát azért, mert Reni tényleg megpróbál felnőni a problémáihoz. Azért, mert egy csomó új szerelem lesz. Azért, mert Arnold nincs folyton Reni nyakán, és bár bírom, szeretem, hogy ez a fajta Cortez-Arnold konfliktus megszűnik Reni számára. Azért, mert jön Macu, a kisjapán, és Dave-vel iszonyatosan jó barátok lesznek.
Természetesen még itt is néha fejbe vágtam volna Renit. De azért most annyira mégsem, foglalkozzon csak a pillangóival :)
A 11/b hozza a formáját megint. És ez a jó bennük. Máshogyan nem is lenne jól az egész. És hogy milyen jó az egész osztályközösség! :) Reninek mennyi, de mennyi pártfogója van! Én ennek az egésznek annyira örülnék, ha nekem is egy ilyen osztályom lenne! :) De Reni persze nem veszi észre, mert csak Cortez foglalja le. De jól van, mondhatjuk, hogy azért mostanában észreveszi eezeket a dolgokat. És ez mind így van jól! :)